A vasbeton az egyik legkeményebb anyag, ezért a vasbeton fúrás sokáig egy nagyon nehéz tevékenység volt. A vasbeton egy olyan anyag, amely betonból és az abba beleágyazott acélbetétekből áll. Ebből is látszik, hogy egy igen ellenálló matériával van dolgunk, nem véletlen, hogy az utóbbi évtizedekben előszeretettel használták házak építésénél. Sok jó tulajdonsága miatt hamar elterjedt az alkalmazása az építőiparban, mert viszonylag könnyen előállítható anyagról van szó. A vasbeton mindent kibír, ellenáll az időjárás viszontagságainak, nem igényel nagy karbatartást, vagyis minden megvan benne, ami egy stabil épület megépítéséhez kell. Mivel a vasbeton egy ennyire ellenálló anyag, érthető, hogy a vasbeton fúrás megfelelő eszközöket és szakértelmet igényel.
Abban az esetben, ha a lakásába szeretne valamit felszerelni, és szükség lenne a falak átfúrására, akkor nyugodtan hívjon minket, hamar megoldjuk ezt a problémát. A lehető leghalkabban és tisztán dolgozunk, a szomszéd semmit nem fog észrevenni, és mindent tisztán és rendben hagyunk magunk után.
Nemcsak magánemberek, hanem cégek jelentkezését és várjuk, hiszen felkészültünk a nagyobb volumenű munkákra is, megvannak a megfelelő eszközeink és szakembereink.
A legmodernebb, gyémántfejes technológiát alkalmazzuk minden esetben, amikor beton, vasbeton megmunkálásáról van szó. Azért jó ez a módszer, mert olyan precízen dolgozik a gép, hogy nincs szükség utólagos munkálatokra. Ezen kívül halkan, szinte rezgés nélkül dolgozik, viszont nagy hatékonysággal. Munkánk során különböző átmérőjú lukakat kell fúrni, mi mindezt meg tudjuk oldani a gépeinkkel.
A gyémántfejes eljárás lehetővé teszi a több helyen való alkalmazást, mert segítségével gyors és pontos munkát kell végezni. Ez leginkább akkor fontos, amikor nehezen megközelíthető helyen kell elvégeznünk a kívánt munkát, vagy nagy magasságban, illetve mélységben, akár egy metró alagútban. Ilyenkor fontos, hogy gyorsak is legyünk. A betonfúrást több helyen is alkalmazhatjuk, ilyenek például:
Egy magánember leginkább csak akkor találkozik a betonfúrás igényével, ha például panellakásban lakik. A beköltözéskor gyorsan szembesül azzal, hogy még egy képet sem tud a falra akasztani, mert nincs meg a megfelelő eszköze. Nem is kell rendelkezni ilyen speciális gépekkel, a vasbeton fúrás egy olyan tevékenység, amely tapasztalatot és szakértelmet igényel, ezért nyugodtan hívjon, akkor is, ha egy bagatellnek tűnő feladatról van szó.
De mi van azokkal, akik nem panelben laknak? Ők nem igénylik a mi szakértelmünket? Dehogynem. A téglafal természetesen sokkal könnyebben megmunkálható, ezért nem is hívnak akkor, ha egy kis átmérőjű lyukról, illetve fúrásról van szó. Ha azonban egy nagyobb méretű kerek nyílást szeretne a falba a szagelszívóhoz, szellőzőberendezéshez, akkor két lehetősége van. Vagy a vállalkozó ezt is elvégzi a beszereléssel együtt, ami véséssel, sok munkával és kosszal jár, mert nincsenek meg a legmodernebb eszközei erre a feladatra, a hagyományos módszert alkalmazza. Vagy minket hív ki, akkor sokkal rövidebb idő alatt – ami a munkadíj szempontjából is nagyon fontos-, és precízebb végeredménnyel tudunk dolgozni. Arról nem is beszélve, hogy a helyszínt mindig tisztán és rendben hagyjuk ott, ezt a legújabb technológia teszi lehetővé, mely kevés kosszal, minimális rezgéssel és hanggal jár.
Tehát nemcsak a vasbeton fúrás problémáját oldjuk meg, hanem a nagy átmérőjű, akár téglafalak átfúrását is.
Bármilyen munkálatok történnek egy építkezésen, a fúrásra, vágásra biztosan szükség lesz, de magánemberként, egy panellakásban lakva a falfúrás is problémát jelenthet.
Szerencsére olyan korban élünk, ahol a technológia lehetővé teszi, hogy az ilyen munkálatokat, mint a betonvágás, a falfúrási munkálatok, vagy a vasbeton fúrás már nagy biztonsággal el tudjuk végezni. Modern berendezéseink segítségével a legnehezebb feladatokra is képesek vagyunk, és minden esetben biztosak lehetünk abban, hogy munkavégzés közben nem teszünk kárt sem az épületben, sem a falban. Gépeink és szakembereink a jó munka biztosítékai.